Vasárnapi Könyv. 1914. Első félév 17. füzet

A masszírozás

A masszírozás azt a kenést, gyúrást, nyomkodást jelenti, amit némely betegségek gyógyítására, fájdalmak csökkentésére már igen régóta szokás használni. Rendesen asszonyok foglalkoznak ezzel a mesterséggel--kivált faluhelyen--és nagyon sok vidéken az a szokás, hogyha valaki valamelyik tagjában fájdalmat érez, vagy egyszerre azt veszi észre, hogy a keze-lába, nyaka, dereka nehezebben hajlik, mint máskor: akkor mindjárt küld a kenőasszonyért. A kenőasszony egy kis spirituszt, pálinkát vagy valami zsiradékot ken a beteg testrészre, aztán nekiáll minden erejével jól összevissza gyúrni, nyomkodni, végül pedig a tenyerével vagy a tenyere élével megveregeti, míg kipirosodik a megkent hely. Az is szokás, hogy akinek nem fáj semmije, csak egy kicsit nehézkesebbnek érzi magát, mint rendesen, az ilyen módon meggyúratja az egész testét. A városi fürdőkben mindenhol szokott lenni ehhez értő ember és igen sokan vannak, akik időnkint megmasszíroztatják ott az egész testüket, ha semmi bajuk sincs is, mert a masszírozás után frissebbnek érzik magukat. A masszírozás nagyon jó dolog, kivált hogyha tudja az ember, mirevaló és hogyan kell jól csinálni, akkor nagyon sok hasznát veheti és sokat segíthet vele olyan dolgokon is, amiken a kenőasszonyok tudománya nem tud segíteni.

Meg kell mindenekelőtt érteni, hogy mi történik az emberrel, amikor masszírozzák?

A tenyerünk élével kell gyorsan egymásután ütögetni a fájós hátat, úgy, hogy felül kezdjük és mindig lejebb ütögetjük egészen a derék tájáig, aztán megint elölről kezdjük, fent.]

Ha valakit megmasszíroztak, akkor látni, hogy a megkent bőr pirosabb, mint a kenés előtt volt. Ez már elárulja, hogy mi történt. A bőr azért pirosabb, mert több benne a vér, a vér pedig azért több, mert a bőrben levő erek kitágultak. A bőrünk tele van igen vékony, szabad szemmel meg se látszó erecskékkel, ezért van az, hogy akárhol esik a bőrön a legkisebb sérülés is, rögtön vérzik, mert nem lehet a legfinomabb tű szúrása se olyan vékony, hogy egy-egy ilyen vékony erecske az útjába ne essen. Ezeknek az erecskéknek az a tulajdonságuk van, hogy ki tudnak tágulni és össze is tudnak húzódni. Ha összehúzódnak, akkor persze kevesebb vér fér beléjük és akkor az a bőr halavány,--például ha hideg éri a bőrt, akkor ez történik. Ha a bőrt olyan éri, amitől az erek kitágulnak,--például nagy meleg, vagy dörzsölés, vagy ütés--akkor a tág erekbe több vér fér és ezt mindjárt észrevenni arról, hogy az ilyen bőr kipirul. Mindenki tudja, hogy a testünk minden részébe, tehát a bőrbe is a vér viszi a friss táplálékot és a vér is hordja el az elhasználtat. Ha pedig a bőr erei kitágulnak, akkor az történik, hogy több vér van egyszerre a bőrben. Ennek pedig kétféle következménye van. Vagy az, hogy több vér folyik oda, mint máskor, tehát több friss táplálékot kap a bőrünk. Vagy pedig az, hogy nem folyik oda több vér, csak ami már ott van, az ott megreked, lassabban folyik el onnan. Vagyis: az ilyen bőr nem kap több friss táplálékot, csak az elhasznált táplálék megy ki belőle lassabban, az ilyen kipirulás tehát nem hasznos, hanem ártalmas. Ez a különbség az egészséges emberek piros színe és az iszákos emberek pirossága között. Az egészséges ember piros színe a bőrének friss vérkeringését jelenti, az iszákos ember pedig attól piros, mert a bőrének erei nem tudnak már összehúzódni, tehát megreked bennük az elhasznált vér. Ezt a különbséget a pirosság színe is elárulja: az egészséges pirosság friss rózsás színű, az iszákos ember pirossága pedig kékes színű és nem az egészséget jelenti. A masszírozás arra való, hogy az egészséges pirosságot idézze elő és elő is idézi, ha jól csinálják.

A pirosság csak a bőrön látszik, de azért a testünk többi részeiben is éppen olyan a vérkeringés, mint a bőrünkben. Azokkal a láthatatlanul vékony erekkel az egész testünk tele van és mindenhol ugyanaz történhetik, amit az előbb a bőrről mondtunk: kitágulhatnak azok az erek, amelyek friss vért visznek, vagy pedig azok, amelyek az elhasznált vért megint elviszik. Mind a kettőre szüksége lehet az egészséges testnek vagy a betegnek is, de a masszírozás főképen azt tudja megtenni, hogy meggyorsítsa a vérkeringést, hogy tehát a megkent testrészt alaposan keresztülöblögesse a friss vér.

Így kell a lábat (vagy a kezet is) gyurogatni. A bokától kezdve felfelé jól meggyúrjuk az izmokat (a húst).]

Ennek sokszor lehet jó haszna, például, ha az egészséges ember tagjai egy kicsit meggémberednek hosszú mozdulatlanságtól, vagy hidegtől, vagy mástól, akkor ilyen módon jól helyre lehet állítani a rendes mozgékonyságukat. Kisebbfajta csúzos fájásokon, meghűléses derékfájáson, hátfájáson, nyakfájáson is segíthet--az orvosság mellett--a kenés is. Csak tudni kell, hogy nem érdemes drága kenőszerekért adni a pénzt, mert a kenőszer csak arra való, hogy az erős dörzsölés meg ne ártson a bőrnek. Gyógyítani nem a kenőszer gyógyít, hanem maga a kenegetés, a masszírozás. Tehát akár sósborszeszt használunk, akár közönséges spirituszt, vagy akár csak égetésre való spirituszt, az mindegy. A legjobb pedig--kivált hogyha nagyobb darabot kell masszírozni--a vazelin nevű olcsó patikai zsiradék.

A két kezünkkel felváltva dörzsöljük a lábfejet alulról felfelé. A lábfej masszírozását is csak csúszósra bekent bőrön lehet csinálni.]

A masszírozást is tanulni kell, mert óvatosság nélkül csak kárunkra lehet. Különösen arra kell vigyázni, hogy ahol valami gyuladás vagy kelés van,--ahol tehát a bőr úgyis nagyon meleg, piros és akkor is fáj, ha gyöngébben hozzányúlnak--ott a világért se próbáljunk kenegetni, mert nagy bajt csinálhatunk. Lázas beteget sem szabad masszírozni. Ahol az érintés nem fáj és a bőr halavány, ott lehet, ha az ember nem lázas, még pedig elegendő erővel. A masszírozás azzal kezdődik, hogy bekenjük a kennivaló testrészt, aztán hozzáfogunk a dörzsöléshez, először gyöngébben, azután erősebben és mindig úgy, hogy az egyik irányban erősebben nyomjuk, aztán gyöngébb nyomással visszük a kezünket vissza. Tehát tulajdonképen mindig egyfelé nyomjuk a vért. Ez öt-tíz percig tartson, aztán abba kell hagyni a dörzsölést. Ha mélyebben van a fájás, aminek a kedvéért masszírozunk, akkor erősebben lehet dörzsölni, nyomkodni is lehet félig ökölbe fogott kézzel.

Ahol jól meg is lehet fogni a fájdalmas részt,--például a kézen, lábon--ottan meg is markolászhatjuk, de mindig arra figyeljünk, hogy az egyik irányban erősen kell masszírozni, visszafelé pedig vagy sehogyan, vagy csak gyöngén. És mindig, akár dörzsölünk, akár gyúrunk, akár markolászunk, mindig a test közepe felé csináljuk erősebben, tehát a test alsó felén felfelé, a felső felén lefelé, a kézen pedig mindig a váll felé. Azzal mindig törődni kell, hogy a zsiradék vagy a spiritusz el ne fogyjon a masszírozó kéz alul, mert akkor könnyen kisebesedik a megdörzsölt bőr. Ha a bőr maga fájdalmas vagy gyulladt, vagy fel van dörzsölve, akkor nem is szabad maszszírozni.

Ez az ütögetés paskolás, amit a tenyerünk lapjával csinálunk. A képen a kar hátulsó oldala van, de igy kell csinálni máshol is, ahol vastag izom (hús) van és ahol nincs a közelben nagyon kényes testrész. Tehát sem a hasüreg, sem mellüreg felett nem szabad.]