Berzsenyi báró és családja: Tollrajzok a mai Budapestről

1. Berzsenyi Jacques. Feje a hires Loew és Berzsenyi czégnek. Mr. Dewey álnév alatt futtat; az ő lovai azok, a melyek eladó versenyekben se jönnek be soha. Mindig jó kedély; a franczia szavakat már helyesen ejti. Pénz, mint köles. Alantasai a békásmegyeri admirálnak csúfolják.

2. Berzsenyi mama. Bánatosan kövér; nagyon boldogtalanná teszi, hogy sokat kell öltözködnie. Hangversenyeken még ma is elég jól fest; akkora boutonok, mint az öklöm. Egyébként jelentéktelen.

3. Berzsenyi Blanka. Azt mondják s elhitte, hogy nagyon okos. Nem annyira szívtelen, mint inkább fennhéjázó. Egyetlen gyöngéje, hogy bolondul a művészetekért. Szerelmes egy kitünő iróba, azzal a föltétellel, hogy az illető tagja lesz a főrendiháznak.

4. Berzsenyi Elza. Szeczessziós leány, a mi itt azt jelenti, hogy gyakran eljár a szája. Rajong mindenért, a mi természetes és igaz. Gyűlöli a pózt s nagyon sok süteményt eszik.

5. Héthársyné. Született Szilassy bárónő. Unokahuga Szilassy Plátó bárónak, a kitünő államférfiúnak. Berzsenyiék igen büszkék rá. Szeretnék rámába foglalni és felakasztani a szalon falára. Mindig a kaszinóból jön.

6. Soroksáry Miska gróf. Czímzetes segédfogalmazó. Nagyon szeretné elvenni Blankát, esetleg »az Elzát.« Nincsenek kilátásai, de azért szívesen látják, mert egyike azoknak a szeretetreméltó fiataloknak, a kik se nem osztanak, se nem sokszoroznak, ellenben mindenütt ott vannak.

7. Bertalan Dóri. Jogtanácsos és czégjegyző egy iszonyatosan előkelő banknál. Nagyszerű jövő. A férjjelölt ideálja. Tudja az értékét, s bár a bajusza észbontó, alkalomadtán vicczes.

8. Rejtvényi Elek. A Szeczesszió czímű heti lap segédszerkesztője.

Elza (leteszi Marcel Prévost regénygyáros urnak legujabb regényét: a »Nyakatekert herczegnő« czímű kötetet): – Ez a fiú tetszik nekem; jól ír, röviden és csak azt, a mi szükséges. Tudja, mi érdekli az embert, és nem okoskodik sokat. De van egy nagy hibája. Nem meri nevén nevezni a gyermeket. Hiába, a férfi gyáva marad, a míg lélekzik, még Párisban is. (Jön Soroksáry gróf.) Jó napot Miska!

Soroksáry. – Jó napot, Elzácska!

Elza. – Milyen furcsán néz rám!

Soroksáry. – Még soha se voltunk így, egyedül, Elzácska! Muszáj magának megvallanom valamit. Muszáj megmondanom, hogy én vagyok a legboldogtalanabb ember a világon!

Elza. – Tudom. A Blanka, mi?… (Soroksáry igent int). Előttem eddig is hiába kasirozta a dolgot. Én úgy teszek, mintha semmit se látnék, de azért néztem magukat a paravent mögül.

Soroksáry. – Nem képzeli, hogy a Blanka milyen rosszúl bánik velem! A multkor is, az operában, egy tekintete se volt számomra…

Elza. – Hja, édesem, annak maga az oka.

Soroksáry. – Hogyhogy?

Elza. – Hát, kérem, az ember vagy udvarol vagy kritizál. Magának mindig más véleménye van a szinésznőkről, mint Blankának.

Soroksáry. – Becsületszavamra mondom, hogy alkalmazkodom. Higyje el, Elzácska, soha se élt ember a világon, a ki olyan sokszor és olyan arczátlanúl tagadta volna meg, a mit mondott, mint én: Soroksáry Mihály!…

Elza. – De mindig későn.

Soroksáry. – Mit, későn! Csak később. Voltaképpen nem csinálok egyebet, csak visszhangozom, a mit Blanka mondott.

Elza. – Igen, akkor, mikor Blanka már megváltoztatta a véleményét.

Soroksáry. – Tehetek róla? Ez az én tragikumom!

Elza. – S mit tegyek én ebben az ügyben?

Soroksáry. – Protezsáljon egy kicsit!

Elza. – Az nem olyan könnyü. Maga ellen egyéb kifogás is van.

Soroksáry. – S mi volna az?

Elza. – Beszéljünk nyiltan. Maga másfelé is angazsálta magát!

Soroksáry (ártatlanul). – Én?

Elza. – Őszinte legyek, vagy ne legyek őszinte? Ha igen, hagyjon fel a komédiázással.

Soroksáry. – Nem értem.

Elza. – Maga, igaz, hogy csak másod sorban, a Naphegyi Tinkának is udvarol. Különben a tény nem fontos, csak a körülmények graválók.

Soroksáry. – Most még kevésbbé értem.

Elza. – Jó, én felborított kártyákkal játszom. Az, hogy maga a talonban ott tartogat valakit, az lényegtelen. Mai nap az épouseuröknél ez már nem szokatlan. De hogy ez az illető a Naphegyi Tinka legyen, ez súlyos.

Soroksáry. – Mintha kinai nyelven beszélne, annyira nem értem.

Elza. – Ne tettesse magát! Hogy jön össze a Blanka a Naphegyi Tinkával?! A ki szükségben a Naphegyi Tinkával is megelégszik, az ne emelje fel a szemét egy Berzsenyi Blankára!

Soroksáry. – Komolyan beszél? Hogy jövök én a Naphegyi Tinkához?

Elza. – Letagadja, hogy ott lovagol másod sorban? Jó; ez a maga dolga. Én csak annyit mondok, hogy: Blankának derogál egy sorban lenni a Tinkával.

Soroksáry. – Lári-fári. Blanka azért nem akar tudni rólam, mert elémbe vágott valaki. Ez a Bertalan, vagy hogy hívják.

Elza. – Magát rettenetesen rosszúl informálták. A Bertalan csak a mama favoritja. Megmondjam, hogy ez idő szerint ki a komoly konkurrens?

Soroksáry. – Ha van egy kis bizalma hozzám.