Tanulmányok

Irodalmunk illően lerótta tartozását ama szellem iránt, mely reá is, mint talán minden európai irodalomra, serkentően hatott. A magyar Shakespearen költészetünk három fejedelme, majd jelesebb íróink egész sora dolgozott és a tavaly megjelent utolsó kötet méltó előzőire. A nagy drámaíró epikai s lyrai költeményeit veszi benne a magyar közönség Lőrinczi (Lehr) Zsigmond, Szász Károly és Győry Vilmos fordításában. Venus és Adonis meg Lucretia átültetését Lőrinczi Zsigmondnak köszönjük. Lőrinczit közel hét év óta borítja már a sír és a feledés homálya, pedig megérdemelte, hogy emlékét meg-megújítsuk. Lőrinczen született; ugyanitt, Sopronban, meg Halléban járta a gymnasiumot és a theológiát, majd nevelősködött, tanárrá lett Pozsonyban, hol harminczadik évében meghalt. Rövid és zajtalan, de munkás és gyümölcsöző élet. Eredeti költeményeket is írt, melyekben a szerelemnek és hazafiságnak áldoz, ha nem is megragadó hangokban, de jelentékeny formai készséggel és menten a szenvelgés minden ártalmától. Sokkal becsesebbek azonban fordításai, melyeknek legnagyobb része még kéziratban van és talán ez évben ki fog adatni. Jóízlése, nagy készültsége s erős nyelvérzéke jelesebb fordítóink sorába emelik. Ezeken fölül volt még egy jellemvonása, mely ugyan nem a legfényesebb, de bizonyára a legritkább emberi tulajdon. Lelkiismerettel végzett mindent, még a fordítást is s ennyiben nem mindennapi jelenség nálunk. Átallotta túltenni magát a nehézségeken, inkább megküzdött velük, noha tudta, hogy ez önfeláldozó munkát gyéren hálálja meg az elismerés. Volt annyi kegyelete, hogy szeretett költőinek eszméit meg nem hamisította és elég ildomos volt, hogy a maga ötleteit ne árulja nagy szellemek sajátjaként. Kora halálát özvegye s árvája gyászolják és gyászukat enyhíti mindazok részvéte, kik csak az ő fáradalmai árán élvezhetnek sok idegen remekművet. Még haláloságyán is javítgatott ama fordításokon, melyekről most szólunk. Sikerrel javított. Fordítása nem egy helyt élénken érezteti Shakespeare két elbeszélő költeményének szépségeit. Gazdag szókészlete nem hagyja cserbe, midőn költőjének képekben és ötletekben duslakodó stilusával küzdelemre kel. S ha a hangulatot nem mindig találja is el, gyakran alig érezzük, hogy fordítást olvasunk és hangzatos sorai legalább megizleltetik az angol versek zengzetét. Művének értékét emeli néhány jóravaló jegyzet is és nem árt vala, ha ebben követték volna példáját a sonettek fordítói, hisz a sonetteket jegyzetek nélkül nem bocsátják közre a német fordítók sem, kik ugyancsak tanult közönségnek írnak.

Egyébiránt örvendünk, hogy a sonettek magyarításának nehéz munkájára két legserényebb és ha ide nem tudjuk a Szentivánéji álom fordítóját, két legjelesebb fordítónk vállalkozott. Szász Károly vagy tizzel több sonettet adott, mint Győry. Pótlásul azonban Győry lefordította A szerető panasza czímű elnyujtott balladai képet és A szerelmes vándor neve alatt tervtelenül összefűzött és különben is kevés becsű lyrai gyüjteményt. E kitünő fordításokért Győryt még nagyobb elismerés illeti, mint a sonettek magyarításáért, mert ha mindig hálátlan a fordító munkája, sohasem hálátlanabb, mint mikor nagy szellemek mostoháira pazarolja erejét. Szász Károly és Győry nevei talán fölöslegessé is teszik említenünk, hogy fordításaik becsesek. Színvonaluk ugyan nem egyenlő. Győry munkáján nagyobb gond érzik, sorai hangzatosabbak, ritkábban él rímpótló henye szavakkal és jobban vigyáz a fordulatok visszaadására. Azonban ő sem hibátlan. Általában szigorúbb figyelemmel ki lehetett volna javítani oly hibákat, mint pl. a következők:

A 85. sonettben Shakespeare azt mondja barátjának, hogy más költők untig dicsőítik, míg ő úgy mutatja szeretetét, hogy hallgat.

«Becsülj hát másokat áradozó szavukért, de becsüld meg érzésemet is, mely némán beszél.»

(Then others for the breath of words respect, Me for my dumb thoughts, speaking in effect.)