A gazdag szegények: Regény

Erre a rendőr odaplántálta magát a kijárat elé. A kapus a csengetyühöz ment s megadta a jelt a vonat érkezéséről. A kolomphangra előjött az egyenruhás hivatalnok, meg egy pár teherhordó, birkabőr süvegben, ködmönben, bagaria csizmában.

A vonat itt prüszkölt, dörömbölt már a város alatt, valami karistoló hangot is vegyítve a zaj közé, a mi szokatlan volt. Ez a hóekének a harsogása, a mit maga előtt tol a mozdony, mert a hótorlasz egész az indóházig ellepte a vágányt.

Ezzel a hozzátoldott nyújtványnyal csakugyan úgy néz ki a mozdony, mint valami özönvíz előtti Saurus, a ki szörnyeteg orrával a jégmezőt túrja maga előtt. A waggonok úsznak a felkavart hófellegben.

S a hó eke mellett, közvetlen a mozdony előtt, üget egy kis lompos szőrű fehér-fekete tarka, hegyes fülű, kurtafarkú kuvasz, mintha ő volna a pilota, a ki a vonatot vezeti. Néha olyan közel éri a mozdony, hogy megtaszítja, akkor nagyot ugrik, de a vágányról azért le nem tér. Ez a «Vigyázz».

Mikor aztán a mozdony megáll a perron előtt, két oldalt fujtatva a kibocsátott forró gőzt, akkor kettőt csahint a kutya, mintha az ő helybenhagyása nélkül nem állna meg a vonat, s azzal kiugrik a sinek közül s lerázva a bundájáról a havat, először is a kalauzokat veszi számba. Az első kalauz jó embere, azt azzal üdvözli, hogy egyet ugrik rá, s a két első lábával megtaszítja, a második kalauz ellenben nem birja a bizodalmát, annak háttal fordul s a hátulsó lábaival szórja feléje a havat.

Mind a két kalauznak a szeméig van húzva a csuklyája, a nyaka kendőbe csavarva, csak az orrát látni az arczából.

A vonat áll a mozdonyon kívül egy szenes kocsiból, azután jön a postakocsi, ahhoz van kötve egy katonaszállító tárkocsi, mely tömve van munkásokkal, arra következik egy sárgára és zöldre festett waggon, I. és II. osztályú szakaszokkal, leghátul egy kakaoszinű III. osztályú, a bagázsiás szekereket, úgy látszik, elhagyták valahol.

A detektiv bekandikált az első és második osztályokba, a miknek az ablakain kivilágított a lámpafény. Kívülről is láthatta, hogy a szakaszok mind üresek.

– Hát nincs pasasir? – kérdi a Nro 1. kalauztól.

Az először nem hallja a kérdést, mert a füle be van takarva, azután meg nem felel, mert a szája be van kötve, s csak a másodszori kategorikus felhivásra ad precziz választ.

– Van ördög!

– Hát hol maradtak?

– Ott pokolba: Hatvanba.

Azzal tovább tappog, a munkások futó börtönét felnyitni. Azok vannak valami harminczan, mindannyian vaslapátokkal ellátva. A mint leszabadulnak, futnak egyenesen a kantinba felmelegedni.

A detektiv erre a Nro 2. kalauzhoz fordul, a ki a III. osztályú kocsik ajtajait nyitogatja fel. Ez már részletesebb választ ad, csakhogy nehéz a szavát megérteni, úgy be van rekedve, mint a hasadt orgonasip.

Az I. és II. osztály pasasirjai, mikor megtudták a hatvani állomáson, hogy a hó eltemette az útat, mind kiszálltak, ott maradtak az állomásházban. Megvárják, míg a vegyes vonat felszabadítja az útat, s majd csak a kassai gyorsvonattal fognak eljönni reggel. A III. osztályban levő utasok eljöttek.

Akkor aztán ezeket vette szemügyre a detektiv.

Először kiszállt a waggonból egy felvidéki atyafi, a ki fenyőmadarakat, meg húros rigókat hozott hosszú füzérekben felakasztva elől-hátul a vállán. Ennek épen ilyen zegernye időben kell utazni.

Azután kibontakozott a kocsiból egy terjedelmes testalkatú asszonyság, nagykendőkkel összevissza kötözve. Mikor lejutott a hóba, akkor egy fiatalabb nőalak elkezdett neki leadogatni mindenféle alakú kosarakat, a mik gondosan bevoltak bugyolálva, kettőt, hármat, négyet. A kofa ráförmedt a detektivre, hogy fel ne rúgja a kosarát, mert tojás van benne. Ez is ilyenkor a legkeresettebb árúczikk a fővárosban. Mikor minden kosár le volt adogatva, akkor az a fiatalabb nő is kiszállt a kocsiból. Szürke szoknya volt rajta, a feje bekötve koczkás gyapot kendővel, a szája pedig egy fekete selyem kendővel. Az egyik kezében volt egy fogantyús utazó ládika, meglehetős kopott. A másikban egy füles kézikosár. A harmadik utiteher, egy vászonesernyő, a hóna alá volt szorítva.

Egy hordár átakarta venni a ládikáját, de nem adta oda neki, «majd csak magam viszem». Ez sajnálja a rézpénzt.

A fenyőmadaras atyafi, meg a tojásos kofa elébb kötelességüknek tartották a fináncz ajtaját felkeresni, s kiváltani a fogyasztási adóról felelő bárczát, a fiatal nő azalatt leült a nyilt csarnokban egy padra, a bőröndjét meg a kosarát maga mellé téve.

A detectiv nagyokat tappogott, a perronra visszatérve, boszuságból-e, vagy csak hogy leverje a csizmáiról a havat, odament a konstáblerhez.

– A kire mi áfpászolunk, az elmaradt Hatvanon a többi pasasirokkal, s csak reggel felé jön meg a gyorsvonattal, ha megjön. Én addig be megyek a kantinba, ha valamit kitudnék a munkásoktól. Talán azok látták. Maga addig itt maradhat.

– Köszönöm a grátiáját.