A száműzött leánya: Regény

1820–1896.

A mult század elején egy Degrée nevű franczia menekült telepedett meg Lippán és magyar kisasszonyt, Rácz Annát vett nőül. Ebből a házasságból született 1820-ban Degré Alajos vagyis inkább Degré Lojzi, olyan magyar, a kinél pingálni sem lehet különbet.

Abból a tíz századból, mióta a nemzet itt él, talán épen az a félszázad volt a legérdekesebb, melyre a Degré életének dereka esik. Szerepelt a régi Magyarországban és szerepelt az uj Magyarországban. Elvégezvén a jogot Nagyváradon, juratus lett (Vukovics Sebő mellett), majd kis követ, táblai jegyző az 1843-iki rendi országgyűlésen Pozsonyban, hol Kuthyval együtt vezérszerepet visz az országgyűlési ifjuságnak mozgalmában, mely ez idő szerint szinte fontosabb, mint magoknak a megyei követeknek a működése.

Degré csinos, köpczös, gyíkelevenségű, nyugtalan szellemű ifjú, kinek sok bátorsága, férfias föllépése, megnyerő modora van. S azonfelül a meghatottságig jó pajtás. A Dumas három testőre közt egy negyedik. Nagy szó ez a pajtáskodó országban. Azonfelül pompás tolla van – a mi a másik nagy szó, mert még ritkaság. Egypár dolgozata: novellája, utirajza már nyomtatásban is megjelent imitt-amott, sőt a pozsonyi szinészeknek darabot ír, alapjában felette gyengét, de melyet nagy tetszés és falrengető juratusi tapsok közt játszanak el. Mind ez ma rossz jel volna, akkor bűvös ajánló levél és szilárd alap a jósolásra, hogy szép jövő vár rá.

S tényleg az várt. Szebb életfolyamat a Degréénél alig lehet. Ez az ember minden édességből és minden kötelességből kivette részét, a mi az akkori magyar életviszonyok keretében fiatal emberre elérhető volt.

A jurátusságból elkerült a kanczelláriához Bécsbe, a hol a magyar testőrséggel ösmerkedik össze, velök tart s mulatozik. Mire Pesten kezdett kiforrni a szabad eszmék mustja, akkora ő is odaérkezik, s vezetni fogja az ifjuságot, annak egyéb vezéreivel. Sőt az irói világ különleges társadalmában, a Pilvax-asztalnál is egyik fő-főember. Hogy, hogy nem, bejut a hires «tizek» közé, (ez fogja képezni öreg korában büszkeségét) a márczius tizenötödikét együtt csinálja Petőfiékkel. Aztán a szabadságharczban szolgál mint huszárkapitány egész Világosig. 29 éves korában bujdosó. (Ott tart már az apja mesterségénél.) Később internált fogoly Aradon, a hol ráér teljesen az irodalommal foglalkozni. Az amnestia szabad emberré teszi, de ő neki még hiányzik valami a következményekből – nem száműzött. Fölkerekedik hát s utána megy a számüzötteknek Párisba s ott éldegél, sóhajtozik a haza miatt és a haza után Teleki László, Gorove, Jámbor Pál és Almásy Pálékkal.

Bezáródván a régi Magyarország és a tizenkét évig tartó Csehország Magyarországon, midőn a harmadik réteg, az uj Magyarország kezdődik a maga sajátos parlamentarismusával, Degré ebben is szerepet kap, népképviselő lesz (a váczi kerület választja meg) s természetesen az ellenzéken foglal helyet, mert sorsa, hogy holtig elégedetlen maradjon.

Főleg aradi internáltsága és 1870-iki képviselősége közé esik nagyobb termékenysége. Első regényeit 53-ban, 54-ben irja Két év egy ügyvéd életéből, a Kalandornő képezik a nyitányt, azontul minden évben jön egy-egy kötet: Salvator Rosa, A sors keze, Az ördög emlékiratai. Azután jön a saját külön regénye: megnősül 1857-ben és családot alapít. De ez csak nagyobb munkásságra ösztönzi. Megirja _A számüzött leányá_-t, a _Kék vér_-t. Változatosság okáért szindarab irással vegyíti a regényköltést. Dehogy is mulasztaná az egyetlen tér elfoglalását, ahol még lehet valamit tenni, hogy t. i. ébren tartja és szórakoztatja elbusult nemzetét.

Daczára annak, hogy Jósika még mindig sokat ír, hogy Jókai mesésen emelkedik a hírnév szárnyain, Degrét szívesen olvassák. Művei nem igen dicsekedhetnek eredetiséggel, nem egyebek mint a franczia szalonregények utánzatai. Alakjai latakiát színak, jaquemar keztyűt viselnek, selyem balzacon heverésznek s egymást «Uram»-nak, «Asszonyom»-nak szólítva csevegnek. De hiszen épen ez az, hogy csevegnek, kellemetes semmiségekről, a mi veszedelmesen hasonlít valami csodálatos finomsághoz és előkelőséghez – és még hozzá a jaquemar keztyűk és a mahagoni butorok. Nagyon szép az! Ki ne olvasná szivesen? Kivált ha falusi kisasszony az illető.

Alapjában bizony papirból csinált pálmák ezek, felületesen azt a benyomást teszik, mint az igaziak, de természetesen nem lehelnek ki oxigént.

A közönség mindamellett kedvelte e regényeket. Ma nehéz megmagyarázni miért, mert ma már mindenki tud csevegni, de akkor még csak Degré csevegett.

Ám ha vesszük, hogy a Degré meséi, bár ócska eszközökből, jól és érdekfeszítőn voltak fölépítve, s ha hozzáadjuk az uralkodó divatot, mindenben a francziát hajhászni, a Degré hatása magyarázatot talál.

Különben méltányolta őt a Kisfaludy Társaság is, mely 1867-ben tagjai közé választotta, kebelében aztán állandó tevékenységet fejtett ki, mert bár szép kort ért, irói tollát végkép soha le nem tette. Hajlott korban is gyakran volt a felolvasóasztalnál, forradalmi élményeiből irván meg némelyeket. Hogy semmi modern positio ne legyen előtte terra incognita, a nyolczvanas évek közepén megint uj munkában találjuk, az _Ország Világ_-ot szerkeszti. Mig végre 1896-ban épen a halottak napján, olyan szerényen a mint jött, eltünt a földi viszontagságok szinhelyéről, arra a végleges gyülekezési helyre, a hol már nagyobb részt együtt vannak a honvédbajtársak, az elesettek, a számüzöttek és a többi jelesek. Bizvást oda lehetne irni sirkövére a neve után: «A közügyek igaz szolgája, nagy idők tanuja, nagy emberek pajtása.»

Mikszáth Kálmán.

A SZÁMŰZÖTT LEÁNYA.

Első kiadása megjelent 1865-ben.

I. (Fiatalság példánya.)

Divathölgy teremébe lépni, a kellemesb érzések egyike; a szemfény rend és választékosság gyönyöreibe merül, az idegeket ingerlő illat izgatja fel, s a duzzadó pamlagok, támszékek kényelmes pihenésre csábítnak. A tündér igéző megjelenését várjuk, kinek nesztelen léptei a perzsiai puha szőnyegen szellemalak közeledését sejtetik, s a mi a képzeletet még fokozza, a selyem ruha suhogása.

A mily elragadó ezt lelni hölgynél, ép oly fonák és nevetséges férfinál.

Pedig Zárai Gyulánál így néz ki.

Szobájának rendezése akármelyik divathölgy izlésének becsületére válnék; azok a nehéz selyemfüggönyök, bársony butorok, rózsafa asztal, tele válogatott albumokkal, állvány, tele ritka csecsebecsékkel, gazdag aranyozású csillár, fogantyúk és keretek, mi fényűzéssel határos kinézést ad az egésznek: a barna vörös bársonyos tapette pedig a szép olajfestményeknek sok előnyére van.

Zárai Gyula szépen fürtözött szöghaját nagy gonddal rendezgeté: selyem és bársony házi öltönyéről finom illat áradozott, midőn egyik tükörtől a másikhoz lebegett, mint bálba készülő leányka. Annyit igazíta magán, hogy érdekes találkozóján alig lehetne kétkedni, főleg ha azt is figyelemre méltatjuk, miszerint inasa két terítékű asztalt tolt a kandalló elé.

Zárain az öltözet s szobájában a rend, a legfeszesb csínra mutatott.

A fehér márvány kandallóra helyzett gyönyörű bronz óra tizet vert.

Az inas kérdőleg tekintett urára.

– Csak készíts el mindent, nem várunk – parancsola Zárai, mire az ezüst forraló, gyönyörű thea készlet, bordeauxi és madeirai lepé el az asztalkát.

E pillanatban érkezék a várt vendég.

– Isten hozott Hugó!

– Jó reggelt kedves Gyulám!

Ezzel a két ifjú legnevetségesb kaczérsággal lebegett egymás elé kezet szorítni.

– Szaporán a reggelit – mond Gyula inasához, mialatt Hugót, mint valami bájos leánykát, átkarolva a kandallóhoz vezeté.

Az étkek felhordattak, az inas eltávolíttatott s a bizalmas társalgás megindult.

– Nos Hugó, mit végeztél.

– Meg vagyok elégedve.

– Óhajtom, hogy én is az legyek.

– Semmi kétségem benne.

– Tehát a dologra.

– Im, Bella válasza leveledre.

– Ebben nem is kétkedém – mond Gyula elbizakodva, s a levelet bontatlan csusztatá zsebébe.

– De nem akart írni.