Munka: Elbeszélések

Az olvasztó kemenczénél állanak ketten, félig meztelen, kormos munkások. Megnyitják a csapot, a fehér folyós érc sisteregve szalad le a vederbe, a két ember rudat dug a vödör két fülébe, úgy szaladnak vele az agyagformához, a hova beleöntik. Hat lépésről három úr áll, czilinderrel a fejükön, keztyü a kezükön és szivar a szájukban. Nagyon kiváncsiak voltak megtudni, mint lesz az ércből hamutálcza. Egyikük a nagyságos igazgató ur.

A két munkás végzi a dolgát, mintha vakok lennének. A három úr megelégelvén a mulatságot, odébb áll, az eszterga-műhelybe. A két munkás utánuk néz, egymásra néz, aztán megállnak a munkában és beszélgetnek.

Az egyik: Láttad?

A másik: A mi a szájukból kibűzlött, a füst, maga megéri kettőnknek a napibérét.

Az egyik: Tizezer forint a fizetése az igazgatónak, azért, hogy pöfékeljen és ha kiváncsi ficsurok jönnek hozzá, elvezesse ide, mint valami állatseregletbe.

A másik: Tizezer forint! A multkor kezdtem számolni, hogy hány évig kellene élnem, hogy tizezer forintot megkeressek. Egy évben háromszázhatvan forintot, tiz évben háromezerhatszázat, háromszor tiz esztendő alatt – talán! Harmincz esztendő keserves izzadás, fázás, csontőrlés és hússzaggatás azért, a mit ez az ember egy év alatt kényelmes üléssel és levelek aláfirkálásával keres.

Az egyik: Pajtás, le kellene őket önteni ilyen vederrel, az egy kicsit fölmelegitené a szivüket.

A másik: A multkor láttam őket Budán. Végig robogtak a gyár kocsiján – tizezer forint mellett a gyár még lovat, kocsist, equipaget tart mellette, úgy ültek ott a selyempárnákon, mint az istenek. Az asszony csupa hab és csipke – az arcza csupa rózsa, a haja… Az én feleségem öt év előtt még az iskolába járt, hamvas volt, mint a baraczk, üde, egészséges és szép, – ma húsz éves és arcza fakó, haja durva, az idegenek anyókának szólitják. Hát ezért fekete a bőröm a csontig? Annak az asszonya ifju marad a haláláig, mert az ura nem dolgozik, nekünk az Isten is megtagadja az ifjuságot, mert nincs pénzünk!

Az egyik: Nincs pénzünk, azoknak meg nincs istenük!

A másik: Nekünk sincs.

II.

A gyár irodája, este nyolcz órakor. A gyár alszik, minden más ablak sötét. Az igazgató a divánon fekszik és hevesen szivarozik. Aztán fölpattan:

– Eh, gyi te rossz ló, ha belégebedsz is… dolgozz!

Odaül a kényelmes karosszékbe és fejét két tenyerébe fogva olvas, aztán fogja a czeruzát és számol, aztán fogja a tollat és ir. Mennél tovább foly a munka, annál gyorsabban váltakozik a czeruza, meg a penna. Végül majdnem önkivületben van, csakugy robog előre és a papirosok nyöszörögnek, mintha legázolná őket.

Egy óra multán nézi az óráját. Kilencz.

– Vacsorálni – mormogja, aztán előszed egy üveg cognacot és nagyot húz belőle.