Leányok, asszonyok

– A gyűrűt a föld nem nyelte el; itt kell lennie. Tessék megkeresni. Meglehet, hogy azok közül, a kik a gyűrűt nézegették és kézről-kézre adták, valaki nem adta tovább, hanem leejtette a földre, vagy a hangjegyek közé. Akárhol találjuk meg: az esethez nem fűzünk semmiféle következtetést. Öt percz alatt meg lehet keresni; öt perczet adok rá, hogy megkeressék.

Mindenki felállt a helyéről, s mindenki kereste a gyűrűt, az asztalok, a székek, az asztalon heverő holmik, a hangjegy-füzetek alatt, az ablakpárkányokon, minden zugban, miközben néhányan hangosan tiltakoztak az ellen, hogy az ő közelükben keressék az elveszett tárgyat. Öten-hatan kiabáltak egyszerre:

– Én nem is láttam!

– Nekem most nem is volt a kezemben!

– Nekem még délelőtt mutatta!

– Mi délután már nem is láttuk!

Átkutattak minden elképzelhető rejteket, s Kamillát fölkeltették a helyéről, hogy megnézzék, nem esett-e a gyűrű a széke alá. Az öt percz eltelt és a gyűrű nem került elő.

– Nincs meg? – kérdezte a tanárnő.

Kiabáltak, hogy nem találják.

– Akkor önök között tolvaj rejtőzik!… – mondta ki a tanárnő azt a szót, a mely már ott volt mindenkinek a gondolatában. – És én ezt a tolvajt nem fogom elereszteni!… Kérem, maradjanak nyugodtan!… ne kiabáljanak, ne ugráljanak fel a helyükről, ne fészkelődjenek!… Csak nyugalom!… a tolvajt meg fogom találni! Először is mindenkit kérek, hogy ne menjen ki a teremből, sőt ne is mozduljon a helyéről, ha nem akarja, hogy őt tartsam a tolvajnak! Nyugalom, kisasszonyok! Ez önöknek, egyikőjüket kivéve, épp úgy érdeke, mint az iskolának. Kérem, csak őrizzük meg a hidegvérünket! A gyűrűhöz más nem férhetett hozzá, csak azok, a kik ebben a teremben vannak. Itt kell lennie; tehát bizonyosan meg fogjuk találni, csak legyünk türelemmel, és ne veszítsük el a nyugalmunkat. Önök jól tudják, hogy a távollevő igazgatót most én helyettesítem. Jogom van intézkedni, és ezt nem is fogom elmulasztani. Még egy perczet adok a tolvajnak, hogy önként jelentkezhessék. Ha visszaadja a gyűrűt, megelégszünk a bűnbánatával. Megigérhetem, Kamilla kisasszony nevében is, hogy nem fogjuk feljelenteni… ugy-e, Kamilla? Szépen ki fog maradni az iskolából, ennyi az egész. Ha felhasználja ezt a perczet, még ép bőrrel szabadulhat. Ha azonban a tolvaj makacskodik, ha nem akar bennünket megkimélni egy igen kínos kutatástól, akkor, nagyon sajnálom, kisasszonyok, de az önök kényelmetlensége árán is elő fogom keríteni a tolvajt.

Elővette az óráját és nézte. Egy percznyi mély csend. Egy köhej, egy lábmozdulat nesze, egy orrfúvás – egyéb semmi. A percz eltelt; nem jelentkezett senki.

– Ez igen kellemetlen, kisasszonyok; mert így kénytelen vagyok önöket megmotoztatni!

Nagy zsivajgás támadt. A sok felszabadult torok, a melyre előbb egy percznyi szünetet kényszerített az izgató kérdés, egyszerre mind működni kezdett. A kisasszonyok hangosan és fékezetlen izgatottsággal kezdték tárgyalni egymásközt az esetet; valamennyien egyszerre beszéltek:

– Mi az? Mit mondott?