Régi magyar élet

– Fiaim, – mondotta, – én olyan életen mentem keresztül, olyan magas állású és születésű egyénekkel érintkeztem folyton, ha azoknak a történetét híven elbeszélném, kételkednétek a szavamban, inkább tehát sírba viszem az édes titkokat.

Kvietált-huszárkapitány Darvay Dániel úr nem minden titkát vihette sírba, ódon szekrényke rejtekfiókjában halomnyi sárgult levél maradt hátra utána, főurak és nagynevű dámák levélkéi. A fakult betű-barázdákból hervadatlan bájjal mosolyognak és illatoznak a régi baráti érzelmek és regényes szerelmek virágai.

A nagyabonyi nóta.

Milánóban már csak a temetőkert elfelejtett sírkövei hirdetik, hogy valaha ottan is tanyáztak magyar huszárok. Az édesillatú olasz ibolyák szeliden borulnak a magyar sírokra. Kéknefelejts virágairól meg éppenséggel nevezetes a milánói katonai temető. A magyar katonasírok első virágait csókosszájú olasz nők ültetgették el. A virágok hívek maradtak a felejtett sírokhoz. Minden tavaszkor kéknefelejts-tengert fakasztanak. Az 1830-as évtizedben még nem a virágok voltak a csendes emlékeztetők. Milánó zeg-zugos utcáin szilajul muzsikáltak a magyar huszárok sarkantyúi. A huszárkardok hetyke csörrentésére az ablakhoz szaladoztak a nyilazószemű olasz dámák. A milánói San Simpliciano-, Vittorio- és Francesco-kaszárnyákban táboroztak az 5-ös Radeczky-huszárok. Itten támadt az együgyű, de mégis legmegkapóbb magyar katonanóta. A hazai föld imádatának gyönyörűséges éneke, midőn a hazavágyódó magyar huszárfiúk, csurranós érzésekkel, édesbúsan dalolgatni kezdték:

Nagyabonyban csak két torony látszik, Májlandban meg harminckettő látszik; Inkább nézném az abonyi kettőt, Mint Májlandban azt a harminckettőt…

Bizonnyal a huszárezred tisztjeit is elfogták olykor-olykor ezek a nótaszóval kifejezett hazavágyódások; bár nekik kevesebb okuk volt a búsongásra, hiszen a lángját képezték a lombárdiai seregnek. Ezredük az első kényeztetett lovasezred volt. Gróf Radeczky tábornagy, az ezredtulajdonosuk, dicsőségének tetőpontján állott. A lombárd-velencei tartományokban az uralkodót helyettesítette. Az olaszok meghunyászkodva mívelték rizsmezőiket. Öreg borokat édesítettek. Narancs- és citromerdőik termését hangtalanul szüretelgették… A hódítóknak zengett a dal, termett a virág. Radeczky milánói palotájában nagyobb pompával, kevesebb ceremóniával élt, mint az uralkodó hercegek. Kedélyességével és pazar bőkezűségével elragadta katonáit. A császári fehérdolmányos vén pogány fenékig élvezte ki kivételes helyzetét, midőn a büszke Habsburgok voltak a lekötelezettjei. Harsogó katonazene muzsikája mellett sűrűn következtek a pazar lakomák és bálok. A tartózkodó olasz arisztokráciát is fénykörébe vonzotta ez a varázsos hírnevű hadvezér. A katonái tűzbe-vízbe készségesen rohantak érte. Az ő „kedves fiai“ mégis elsősorban huszárezredének a tisztjei voltak. Háza: tárcájával együtt: mindig rendelkezésükre állott. Asztalánál mindig terítettek számukra. A pénzt polyvaként szórta szét; hiszen bármennyit túlköltött lakomázásokra, mulatságokra, pompázásra, kártyán és segélyezésekre, bármilyen óriási adósságokat is csinált a vén pogány, Bécsből mindig rendezték zavaros ügyeit. Mint szenvedélyes kártyás a hivatalos pénzeket, ezredének a pénzét is többször a zöldposztós asztalra dobta, neki ezt sem rótták fel, sőt aranyesővel szórták tele szeszélyes, kicsapongó útjait…

A magyar huszártisztek gavallér ideálja, a leggazdagabb magyar nemes, ittebei és eleméri Kiss Ernő kapitány is a Radeczky ezredében szolgált. Több millió forintnyi évi jövedelmét Milánóban költögette el a nábób, aki, költséget nem sajnálva, a svadronját is külön huszárdíszben járatta. A társaságokra is vagyont költött el. Csupán a Párisból szegődtetett francia szakácsának húszezer frank évi bért fizetett. Persze a kártyás ezredtulajdonosnak és hadvezérnek a tisztjei is kézben forgatták az ördögkoma harminckétlevelű bibliáját s mert a pénz nem izgatta Kiss Ernőt sem, a nagygyakorlat alkalmával egymás telivér lovaira kártyáztak, ami nagy szó, mert hiszen huszáréknál a ló az első. Talán még az asszonynál is az elsőbb?… Darvay Dániel főhadnagy a gyalogsági dobon két remek arabs paripát nyert el nábób bajtársától. A nyereséget kilovaglás közben egy fogadással is megfejelték. A kisvárosi emeletes ház ablakából – virágbokrétával kezében – mosolyogva hajolt ki feléjök egy kedves olasz női ismerősük. Darvay az emeletes épület hosszában neki- és a magasba felugratta imént nyert hátaslovát, mire a meglepődött szép asszony magához tért, már a főhadnagy kezében illatozott a lóhátról elragadott virágbokrétája.

A Radeczky-huszárezred tisztjeinek milánói életében a virágoknak és szép asszonyoknak nevezetes hely jutott. Míg a más fegyvernembeli tiszteket mellőzték a milánói olasz főúri világ szalonjaiban, a Radeczky-huszárezred gavallér tisztjeivel együtt éltek és szórakoztak. A huszártisztek Kiss Ernő vezérletével maguk is többször adtak fényes bálokat. A huszárezred zenekarába sok hazai cigánymuzsikus került. Tombolt a hegedüjök, riadózott a török sípjuk egy-egy toborzósnál, mert a daliás magyar táncokat is bemutatták ilyenkor és az olasz asszony nem lett volna igazi asszony, ha meg nem szereti a szilaj férfias magyar huszárt. A milánói cimeres öreg palotákban bizony szövődtek is édes barátságok, kalandos szerelmek selyemfátyolos regényei. Még a „majlándi“ híres dómot is találkák közvetítő helyéül használták fel.

A szépséges fiatal P. őrgrófnét féltékenyen őrizte, cselédségével is vigyáztatta az öreg őrgróf. Egyedül a dóm-templomba bocsájtotta el gyanútlanul, noha azért a hintó bakjáról még itten is a dóm előtt füleltek a libériás kémek. Fürkésző szemmel lesték a nagy-misék végét, hogy a templomnál kikre tekint, kikkel beszél a szegény fiatal grófné. Soha nem tapasztaltak semmi gyanúsat. Igaz, hogy sem az öreg őrgrófnak, sem a kémjeinek nem jutott eszébe, miszerint a majlándi-dómnak nemcsak a tornya, hanem az oldalajtója is sok. A grófné ilyen oldalajtócskán surrant ki a szomszéd ház meleg fészkébe, ahol már várta főhadnagy úr Darvay… A szerelmesek a mise végéig együtt tölthették az időt. Azután magányosan libbent ki hintójához a fátyolozott arcú szép asszony. Már ilyenkor ismét a főajtaján jött ki a dómnak, annak a híres majlándi-dómnak, amelynek a tornyairól – a San Simplicianó-kaszárnyában – oly édesbúsan dalolgatták a hazavágyódó huszárlegények:

Inkább nézem az abonyi kettőt, Mint Májlandban azt a harminckettőt…

A Radeczky-huszárok.

Milánóban 1830-tól 1836-ig különösen vígan éltek a magyar huszárok. A San-Vittore-, „San-François“- és a külsőbb fekvésű San-Simpliciano-kaszárnyákban tanyáztak az 5-ös huszárok. Radeczky apó, a felső-olaszországi hadvezér volt az ezredtulajdonosuk. A Radeczky-huszároknál az egyik legdélcegebb tiszt úr „le capitaine Darvay de Darva“ volt. Az 1830-as esztendők elején még mint „premier lieutenant“ szolgált Darvay Dániel Kiss Ernő kapitánnyal, a későbbi honvédtábornokkal együtt. Kiss Ernőnek a bihari nemes Darvay volt a legbizalmasabb barátja. Illett rájuk a festői egyenruha. Szürke prémes mentéjükön és dolmányukon ragyogó pompával emelkedett ki az ezüstös fehér zsinórozás. Ezüsttel volt kipitykézve a dolmányok. Pipacspiros nadrágjukon is ezüstfehéren havazott a művészi vitézkötés. Már a piros tarsolyuk aranysujtásos volt. Piros selyemmel elegyes nehéz aranyzsinórmunka volt a derékövük. A tiszteknél a kakastoll-forgós, pipacspiros csákót is hamvas aranypaszománt szegélyezte körül. A vékony ezüstzsinórral cifrázott dolmány gallérján még akkor nem volt csillag. Nem csillaggal jelezték a tiszti rangot. A lovassági „kartus“, az ezüstös lőszertáska átalvetőszíjján vertaranyból begyeskedett egy tömör oroszlánfej, annak a szájából csüngő egyszeres, kétszeres vagy háromszoros aranyláncocskákkal jelezték a tisztirangot – századosig. Ámde bármilyen festői is volt ez a tisztiruha, a Radeczky-huszárok sem mindig és mindenütt pompázhattak benne. Az olaszok osztrákgyűlölő ellenérzése a huszárviseletre is átháramlott. Milánóban az olasz főúri társaság, az őrgróf Pallavicini, Wisconti-Ajmi márki, d’Adda marchesa, Cicogna, Tanzy, Alborghetti, de Nobili, Carcasola, Mazzoni-Frosconi, Litta, Corty gróf, báró s más főuri családok vendégségein mindig polgári ruhában jelentek meg a Radeczky-huszárok. Került ugyan egy Denois nevű barátjuk, egyszemélyben eladólányos családapa is, aki Darvayéknak küldött leveleiben többször megírta, hogy „ceremónia nélkül: csizmásan“ menjenek hozzá.

Az Erzsébet főhercegnő, Radeczky fővezér, Hartig gróf – le comte de Hartig Gouverneur de la Lombardie – és nejének, született Grundemann grófnőnek az estélyein meg már, szinte tüntetésszerűen, teljes huszárdíszben kellett megjelenniök; valamint egy akkor Milánóban lakos Batthyány grófnál is. Marquis of Hertfordnak, egy angol lordnak az estélyei is kiválóan fényesek voltak. Az egykorú francia meghívók, jellegzetesen pici, gyöngéd névjegyecskék felvarázsolják az akkori milánói szalonok élénkségét. Angol, francia, sőt orosz arisztokraták is sűrűn forgolódtak ott. Grófok, bárók, lovagok a családjukkal. E nemzetközi társaságból például megemlítem a Ferraudy, de Sommery, Dufaure, de Montmirail, Aubry, de Souville, Campbell, Hamilton, Sorell, Samojloff-Pahlen, de Heuwall, Maury, de la Bedolierre neveket. A Radeczky-huszárok gavallérjai közül Kiss Ernő kapitányon és, a mulatságok főrendezőjén, Darvay főhadnagyon (premier lieutenant) kívül egy Briche (?) őrnagy, le comte Antoine Wenkheim, Leikam, Roszner báró, Buday báró, de Csillag, Kovatch, Coline, Hrdliczka, Bordolo kapitányok, comte de Wratislaw hadnagy, bizonyos Francois de Kvassay, Rohonczy és gróf Somssich nevűek említtetnek többször Denois bárónak Darvayhoz intézett leveleiben. Vajjon ebbe a szépasszony-barát, mulatós huszár-kompániába miként élte bele magát a nagyontisztelendő Samuel von Harsányi, a kenetes derék „k. k. Lomb. Venet. protestantischer Feld-Kaplan?“…